Kötözős rablók nyomában 3.0

2021. 06. 25., p - 06:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem hagyják porosodni a Pest megyei rablási detektívek azt az évekkel ezelőtt nyitott aktát, amelynek iratait, gyanúsítottait időről időre bővítik. Erőszakos bűncselekmények és kábítószer-kereskedelem kapcsolódott a bűnszervezethez, amelynek legutóbb felkutatott tagját Spanyolországból hozták haza.

Ahogy arról korábban több lépcsőben beszámoltunk, a Pest megyei rendőrök továbbra is dolgoznak a 2010. évben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett, úgynevezett „kötözős” rablássorozat felderítésén. A válogatott bűncselekmények elkövetésére létrehozott bűnszervezet országszerte ténykedett, a rablások mellett a kábítószer-kereskedelmet is tevékenységi körükhöz csapták. Az eltelt évek alatt a rablási nyomozók a banda több tagjához számos, a felderítést előmozdító, leginkább láthatatlan módszerekkel jutottak el, elfogásuk annál látványosabbra sikerült.

A most hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, végül Spanyolországban telepedett le. Miután a bűncselekménysorozat tetteseként azonosították európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába. Az őt szállító repülőgép 2021. június 23-án este landolt a Ferihegyi Repülőtéren. Földet érés után kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint az 51 éves férfi szervezte a 2015. március 13-ai leányfalui fegyveres rablást, illetve a 2016. augusztus 8-án Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt. Ezen felül 2017-től kábítószerben is utazott, rendszeresen adta-vette az amfetamint. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.