Lezárt akta: késsel követelt pénz
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 19 éves fiú feljelentése alapján indult nyomozás két ismeretlen férfi ellen, akik 2021. június 28-án kora reggel a gyöngyösi Koháry úton leszólították a későbbi sértettet és tőle pénzt követeltek, továbbá elmondták, hogy kés is van náluk, amit nem akarnak használni. A fiatal ennek hatására átadta a nála lévő készpénzt, így támadói elmentek a helyszínről.
A gyöngyösi nyomozók néhány órával később azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 25 éves V. Milánt és a 28 éves Cs. Ádámot, akiket őrizetbe vételük mellett gyanúsítottkén hallgattak ki. Továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt. A két férfi ellen rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon.
A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.