Lezárt akta: késsel szúrt Mosonmagyaróváron

2018. 02. 07., sze - 07:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy mosonmagyaróvári gyanúsított ügye, aki egy késsel többször megszúrta vitapartnerét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott egy 48 éves mosonmagyaróvári lakos ellen emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai alapján a gyanúsított és a sértett között veszekedés alakult ki 2017. május 3-án 12 óra 30 perc körül Mosonmagyaróváron egy épületben. A szóváltást követően a 48 éves férfi több késszúrással megsebezte vitapartnerét. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A rendőrök a gyanúsítottat a helyszín közelében elfogták és előállították.

Kép

Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye, valamint a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja vált megállapíthatóvá, ezért a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a mosonmagyaróvári lakost.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Megyei Főügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!