Lezárt akta: Rendszámot cserélt az autóján

2018. 05. 22., k - 13:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi nyomozók a férfi bíróság elé állítását javasolják.

 

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2018. május 11-én igazoltatott egy 43 éves helyi lakost, aki egy Mercedes személygépjárművel közlekedett. Az intézkedés során a rendőr megállapította, hogy a járműre felhelyezett rendszám nem egyezik meg azzal, amelyet a forgalmi engedélybe jegyeztek. A nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező járműve meghibásodott, ezért annak az egyedi azonosító jelét rátette egy ugyanolyan gyártmányú, működőképes, külföldről behozott autóra, amely azonban magyar rendszámmal még nem rendelkezett. 

 

A kunszentmiklósi rendőrök az ügyet a napokban lezárták, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.