Lezárt ügy: emberölésért felelhet

2020. 09. 29., k - 10:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy nagykereki férfival szemben folytattak emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A mentőszolgálatra 2020. február 20-án tett bejelentést egy férfi arról, hogy élettársát holtan találta nagykereki otthonukban. A mentősök a helyszínre mentek és megállapították, hogy a nő testén bántalmazásból származó sérülések vannak, ezért értesítették a rendőrséget. Az elsődleges orvosszakértői vizsgálat is megerősítette, hogy bántalmazás következtében halt meg a 38 éves asszony.

A férfi ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.  A szakértői vélemények beszerzését követően a nyomozást különös kegyetlenséggel, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettére minősítették át, és azt is megállapították, hogy az áldozat halála 2-3 nappal a bejelentést megelőzően következhetett be. A rendelkezésre álló adatok alapján az 58 éves gyanúsított kapcsolatukban folyamatosan verte élettárását, azonban a sértett erről senkinek sem szólt.

A rendőrök a férfit bűnügyi őrizetbe vették és vele szemben a bíróság elrendelte a letartóztatást, amit az eljárás során mindvégig fenntartott.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.