Lezárt ügyek: Egy sávváltás miatt büntetett

2022. 06. 02., cs - 10:16
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2022. január 25-én 7 óra után Miskolcon, a Nagyváthy János és a Kiss Ernő utca kereszteződésében egy korábbi közlekedési helyzetet, azaz egy sávváltást sérelmezett. Amikor a közlekedési jelzőlámpánál megálltak, akkor kiszállt az autójából és a másik személyautót vezető nővel kezdett agresszívan kiabálni. A férfi ezek után ököllel ráütött a kocsi bal oldali visszapillantó tükrére, ami az ütés következtében letört, majd visszaszállt az autójába és elhajtott a helyszínről.

"

A rendőrök a sikeres adatgyűjtésük eredményeként megállapították a garázda személy kilétét, akit 2022. február 23-án gyanúsítottként hallgattak ki, amelynek során az elkövető beismerő vallomást tett.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.