Lezárták: életveszélyes sérülést okozott

2024. 04. 22., h - 11:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a vármegyei vizsgálati osztály munkatársai azzal a 45 éves férfivel szemben, aki egy dűlőúton támadt rá áldozatára.

 

A gyanú szerint a középkorú férfi 2023. október 29-én Kiskunhalas külterületén gyalogosan ment hazafelé, amikor az egyik tanyából kiszaladt néhány kutya és megugatták. A férfi hangosan szidalmazta az állatokat, mire a gazdájuk – egy bottal a kezében – kijött a dűlőútra azért, hogy visszaterelje az ebeket az ingatlanra. A két ember között ekkor szóváltás alakult ki, majd az elfajult vita hevében a későbbi gyanúsított hanyatt lökte 51 éves áldozatát, elvette tőle a botot, és először azzal ütlegelte, majd megrugdosta. Rövid idő múlva egy asszony sietett a sértett segítségére, aki elvette az eszközt a bántalmazótól. A sértett megpróbálta otthon kipihenni a verést, ám később kórházba került, mivel traumás légmell alakult ki nála és több bordája eltört.

A nyomozók előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható kiskunhalasi lakost, aki elismerte, hogy a bántalmazást.

A szabadlábon védekező férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják. Ügyében a vizsgálat befejeződött; ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták a vármegyei főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.