Megint letartóztatták a zaklatót

2020. 07. 03., p - 13:14
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Ismét letartóztatásban van az a helyi férfi, aki szabadulását követően tovább folytatta egy nő fenyegetését Pécsváradon.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 26 éves helyi férfi 2019. október 20-án este bántalmazással fenyegetett meg egy nőt Pécsváradon. A férfi egy korábbi rendőri intézkedés alkalmával ismerte meg a rendőrnőt, akivel szeretett volna szerelmi kapcsolatba kerülni, azonban a nő ezt visszautasította. Ennek hatására megfenyegette a nőt és a vele lévő ismerősét, hogy a nála lévő késsel fogja bántalmazni őket. A helyszínre érkező rendőrök ezt követően a zaklatónál megtalálták, majd lefoglalták azt a kést, amellyel az intézkedés előtt kiszúrta a nő ismerősének autógumiját. A férfi pár héttel később egy közösségi oldalon keresztül további fenyegető üzeneteket küldött a nőnek, sőt annak ismerősének és édesapjának is. A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai – a Nemzeti Védelmi Szolgálattal együttműködve – beazonosították, majd előállítását követően a férfit zaklatás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták gyanúsítottként. A nyomozók őrizetbe vették, majd november 22-én kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság aznap elrendelt.

Szabadulását követően a férfi ismét zaklatni kezdte a nőt, akinek többször is megjelent a lakcímén 2020. június 6-án a hajnali órákban, majd a házba becsöngetett. Pár nappal később az egyik közösségi oldalon keresztül a nőnek ismét olyan hangfelvételeket küldött, amelyekben szidalmazta és fenyegette a sértettet.

A rendőrök elfogták, majd előállították a zaklatót, akit kihallgattak gyanúsítottként. Őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2020. június 19-én elrendelt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ittasan vezetett

A kisvárdai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Négy határsértő Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Nyomozás

Holttestet találtak egy érdi házban.