Megtalálták a balesetet okozót a zalaegerszegi rendőrök

2020. 02. 24., h - 14:50
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elütötte a gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a polgárdi férfi.

Egy ismeretlen személy közlekedett 2020. február 7-én az esti órákban Petrikeresztúron, Zalaegerszeg felől Lenti irányába ismeretlen forgalmi rendszámú, dobozos felépítésű tehergépkocsival. Haladása során a gépkocsi jobb oldali külső tükrével nekiütközött a vele azonos irányban gyalogosan közlekedő helyi nő fejének, aki az árokba esett és könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ütközés után a gépkocsi vezetője megállt, majd visszafordult és a sérült mellett elhaladva Zalaegerszeg irányába elhajtott.

A zalaegerszegi rendőrök adatgyűjtés során megtalálták a balesetben szereplő Mercedes tehergépkocsit, és azonosították azt a 40 éves polgárdi férfit, aki a baleset időpontjában a járművet vezette. A sofőrt segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki részletes beismerő vallomást tett.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!