Négy autó egy óra alatt

2019. 06. 12., sze - 14:50
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A polgárőrök tettek bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2018. október 20-án 23 óra 23 perckor, miszerint Karácsondon, a Vasút úton bűncselekmény elkövetésén értek tetten egy férfit.

A helyszínre érkező járőrök a 26 éves túrkevei lakost előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Továbbá kiderült róla, hogy a rendőrség és a bíróság is elrendelte a körözését.

V. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy elfogását megelőzően egy óra alatt két parkoló személygépkocsit akart feltörni, továbbá két esetben a járműveket kinyitotta és azokból kivette az ott talált tárgyakat. Cselekménye közben mindegyik autóban kárt is okozott. Az eltulajdonított értékeket a gyanúsított kerékpárjának csomagtartójában találták meg a rendőrök.

A négy rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetése miatt folytatott ügy vizsgálati szakaszában a nyomozók elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Busz ajtaját rongálta meg

A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki annyira megrongálta egy busz ajtaját, hogy annak üvege betört.

 

Elütötték, ittas volt

Súlyosan megsérült egy kerékpáros férfi, akit egy autós ütött el Mezőberényben. A balesetet az autó vezetője okozta azzal, hogy hátulról nekiütközött a biciklisnek. A kerékpárral közlekedő férfi pedig ittas volt. A rendőrség a baleset vizsgálatát befejezte.

 

Óvjuk a kérészek táncát!

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai plakátokkal hívják fel a figyelmet a kérészek védelmére.

 

Fokozott ellenőrzés Körmenden

A Körmendi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Nyárra készen

A nyári szezonban legnagyobb tavaink kapcsán fokozottan érdekelt dunántúli megyék zsarui a tavasz utolsó előtti napján hivatalosan is beszámoltak felkészülésükről.

 

Kórházban segítettek

Gyógyuló gyerekeknek vittek ajándékot a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának munkatársai.