Négy bűnelkövető ellen, összesen 24 körözés

2020. 02. 17., h - 10:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V., a XIII. és a XIV. kerületi rendőrök négy férfit fogtak el, akik közül kettő ellen hat-hat, egy ellen tizenegy körözés volt érvényben, egy pedig már a körözési toplistán szerepelt.

A zuglói körzeti megbízottak közel öt hónapos bujkálása után fogták el a 39 éves budapesti H. Lajost, akit 2020. február 10-én éjszaka a Fogarasi úton igazoltattak. A rendőrök először a megállított autó sofőrjét igazoltatták, majd az utasát H. Lajost is. A körzeti megbízottak megállapították, hogy a férfi ellen hat körözés volt érvényben, többek között súlyos testi sértés bűntett és lopás vétség miatt, valamint mert nem kezdte meg a kiszabott fogházbüntetésének letöltését. A zuglói rendőrök H. Lajost előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A zuglói nyomozók információjának köszönhetően, a rendőrök a 46 éves P. Szilárdot, egy körözési toplistás bűnelkövetőt is elfogtak 2020. február 13-án siófoki rejtekhelyén.

A XIII. kerületi rendőrök 2020. február 12-én kora délután egy benzinkúton felfigyeltek egy gyanús, külföldi rendszámú Jaguar típusú autóra. A rendőrök igazoltatták a sofőrt, a 26 éves budapesti D. Károlyt, valamint két utasát. A körzeti megbízottak megállapították, hogy D. Károly ellen szintén hat elfogatóparancs volt kiadva zaklatás vétség, kábítószer birtoklása vétség, lopás vétség, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és járművezetés bódult állapotban vétség miatt. A férfinek nem volt vezetői engedélye, vezetéstől való eltiltás hatálya alatt állt; az autót korábban már kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége lejárt és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

Ezeken felül a rendőrök találtak a járműben – az ülés alatt – 2 gramm, alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot, amelyről D. Károly elmondta, hogy az intézkedés megkezdése előtt kivette a zsebéből, majd az ülés alá dobta. A körzeti megbízottak a három férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra és kábítószer birtoklása miatt eljárás indult ellenük, mivel elmondásuk alapján felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyasztottak, valamint a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt is pozitív jelzést adott.

Még aznap este információ merült fel arra vonatkozóan, hogy hol bujkál egy tizenegyszeres bűnelkövető. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a közel három éve bujkáló, 37 éves budapesti H. Gyulát egy XXII. kerületi lakásban fogták el. A férfit csalás bűntett miatt keresték, illetve mert nem kezdte meg a letöltendő börtönbüntetéseit, ami akár több mint 12 év is lehet. A belvárosi nyomozók H. Gyulát előállították a kapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csapás egy unokázós bűnszervezetre

Fontos a megelőzés, látványos az elfogás. Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei.

 

Vonaton bújtak meg

Nyolc férfit találtak az egyik vagonban Bács-Kiskun megyében az egyenruhások .