Nem járt túl az egyenruhások eszén

2022. 02. 10., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök néhány órán belül elfogták a férfit, aki egy lezáratlan autót lopott el a XIII. kerületből, majd a rendszámot is lecserélte.

Tanulságos eset történt meg azzal a gépkocsivezetővel, aki alig 20 percre hagyta őrizetlenül lezáratlan autóját a XIII. kerületben. Ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy egy utcán sétáló férfi az autóba beszálljon és a benne hagyott indítókulcs segítségével azt ellopja. Az  elkövető terve megvalósításához a járműre szerelt rendszámot is lecserélte, azonban az angyalföldi rendőrök Budapest X. kerületében felfigyeltek rá.

Az 52 éves B. Jánost néhány órán belül a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétsége, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A férfi beismerte tettét, az eljárás során szabadlábon védekezik. Az ellopott autót a rendőrök lefoglalták, mivel azt a holland hatóságok körözték.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.