Nógrád megyei nyomozók fogták el az unokázós csalások újabb gyanúsítottját 

2021. 05. 20., cs - 06:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 55 éves férfi és két társa külföldi telefonszámról hívta fel a Nógrád és a Heves megyei sértetteket.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság országos koordináció keretében többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 67 éves és egy 52 éves szlovák állampolgár ellen. A gyanúsítottak a jellemzően külföldi telefonszámról felhívott sértettektől készpénzt, ékszereket és más anyagi javakat csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni. A szlovák állampolgárok 2021. február 10-én egy salgótarjáni időskorú férfitól három millió forint készpénzt vettek át.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai a széleskörű adatgyűjtés eredményeképp megállapították, hogy a kicsalt több millió forintot a gyanúsítottak február 10-én az éjszakai órákban a somoskőújfalui határátlépési ponton a bűnözői csoport egyik vezetőjének, egy 55 éves budapesti lakosnak adták át.

A nyomozók a Cserhát Mélységi Ellenőrzési Közterületi Támogató Alosztály és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve 2021. május 18-án - szervezett akció keretében - budapesti lakásán elfogták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületébe előállították és pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták az 55 éves férfit, akit ezután őrizetbe vettek. A hatóság tagjai a napokban előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására, és vizsgálják, hogy további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.  

A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében használati tárgyakat és nagy értékű műszaki cikkeket foglaltak le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.