Öt percen belül rendőrkézre került

2017. 10. 13., p - 10:02
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyen akart rabolni.

Munkatársaink a bejelentéstől számított öt percen belül elfogták azt a halogyi férfit, aki bement az egyik szombathelyi dohányboltba 2017. október 13-án 8 óra 50 perc körül, majd a nála lévő késsel az eladót megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel. Ezt követően a bevétellel együtt távozott. Az eladó a központi segélyhívó telefonszámot tárcsázva kérte kollégáink segítségét, akik a helyszín közelében elfogták a gyanúsítottat. Az 58 éves férfit előállították, kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A Szombathelyi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt, büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Éppen időben

A Mezőcsáti Rendőrőrs járőrei sikeresen újraélesztettek egy 64 éves nőt.

 

Összehangolt ellenőrzés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az autópályán szabálytalanságot elkövető gépjárművezetőket szűrte ki egy összehangolt ellenőrzés során.

 

Halálos baleset Somogyban

Közúti közlekedési baleset során vesztette életét egy 24 éves férfi Balatonboglár és Fonyódliget között.

 

Iráni nőt tartóztattak fel Röszkén

Egy menetrend szerinti szerb busz görög utasaként jelentkezett belépésre egy illegális migráns Röszkén. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.