Rács mögött a gyöngyösi autófeltörő

2024. 03. 11., h - 13:40
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 19 éves helyi férfi beismerő vallomást tett.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2024. március 8-án többrendbeli lopás bűntett miatt vett őrizetbe egy helyi lakost.

A gyanú szerint a 19 éves fiatalember 2024. február eleje óta nyolc autót tört fel Gyöngyösön, és azokból pénzt, iratokat, akkumulátort, illetve egyéb értékeket vitt el.

A Felderítő Alosztály munkatársainak sikerült azonosítaniuk, majd elfogniuk a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható L. Sándort, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Továbbá kezdeményezték a letartóztatását is, melyet a bíróság március 11-én elrendelt.

A hasonló esetek elkerülése érdekében, kérjük, hogy az autóban rövid időre se hagyjanak értéket jól látható helyen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.