Rendőrkézen a kabátrabló

2022. 02. 05., szo - 10:26
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatal férfit, aki erőszakkal vitte el egy ismerősétől a kabátját.

Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 22 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2022. február 4-én a délutáni órákban az Ózd, Vasvár úton találkozott egy ismerősével. Beszélgetni kezdtek, majd felajánlotta, hogy cseréljék el a kabátjukat, de az ismerőse ezt nem akarta. Ekkor elkérte a kabátját, azzal az indokkal, hogy felpróbálja, de ezek után már a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, hanem bántalmazta őt, majd – a saját kabátját hátrahagyva - a helyszínről elment.

Az ózdi rendőrök a sértett bejelentését követően két órán belül felkutatták és elfogták a gyanúsítottat, - a kabátot lefoglalták tőle - majd kihallgatását követően őrizetbe is vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.