Részegen hajtott a villanyoszlopnak, kiderült, hogy drogot is fogyasztott

2020. 03. 18., sze - 09:47
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy paksi férfi ellen folytattak több bűncselekmény elkövetése miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 25 éves paksi férfi közlekedett 2019. május 19-én az éjszakai órákban az általa vezetett Mercedes típusú személygépkocsival a 65-ös főúton Kétyen.  Vélhetően ittassága miatt egy balra ívelő kanyarban fékezés nélkül az út melletti beton villanyoszlopnak ütközött, mely kitörött. A jármű ezt követően a füves útpadkán egy gyümölcsfát is kidöntött, és egy ingatlan kerítését megrongálta.

A férfival szemben a helyszínen a rendőrök alkoholteszteres vizsgálatot végeztek, és megállapították, hogy ittas volt, mikor a baleset történt. Ruházatának átvizsgálása során zsebéből alufóliába csomagolt ismeretlen eredetű anyag is előkerült, melyről a kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy kábítószer. Az is kiderült, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik.  A férfi a balesetet követően az állampolgárokkal és a rendőrökkel is agresszív magatartást tanúsított.  

A 25 éves elkövetővel szemben a bonyhádi rendőrök szabálysértést és büntetőeljárást is kezdeményeztek. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki ittas járművezetés vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A bonyhádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.