Sorozatos lopás elkövetőit azonosították és fogták el a reptéri rendőrök

2020. 03. 07., szo - 10:49
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

A gyanú szerint három lett férfi hónapokon keresztül dézsmálta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik üzletének árukészletét.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói feljelentés alapján indítottak eljárást, mivel ismeretlenek 3 millió forintot meghaladó értékben loptak dohányárut, parfümöket, szeszes italt egy reptéri üzletből. A nyomozás során a rendőrök beazonosítottak egy lett férfit, aki az adatok szerint múlt év őszétől több alkalommal vásárlóként járt az üzletben, illetve beazonosították két társát is, akikkel az elkövetések idején együtt mozgott a repülőtér területén.

A három férfit 2020. március 6-án fogták el, miután az Egyesült Királyságból Budapestre érkeztek egy menetrend szerinti repülőgéppel. Csomagjaikban és ruházatukban közel 47 ezer angol fontot találtak a rendőrök. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfiakat, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.