Vádemelési javaslat egy tiszakécskei díler ellen

2024. 03. 20., sze - 08:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kábítószer-kereskedővel és több mint fél tucat fogyasztóval szemben nyomoztak a rendőrök; az ügy vizsgálatát a napokban fejezték be.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a tiszakécskei rendőrök 2023. március 31-én őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, mivel bizonyítékuk volt arra, hogy marihuánát árul ismerőseinek. A bűnelkövető a gyanú szerint legalább három éven keresztül kereskedett az illegális szerrel. A rendőrök az otthonának átkutatásakor bruttó 67,75 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, bruttó 75,13 gramm metamfetamin tartalmú fehér masszát, ópiumpipát, digitális mérleget, kis tasakokat és megközelítőleg másfél millió forintnyi pénzt találtak és foglaltak le.

A hónapokig tartó, aprólékos nyomozás alatt a vevői kört is felderítették. Összesen hét embert hallgattak ki kábítószer birtoklásáért, ők a gyanú szerint mind a tiszakécskei dílertől vásároltak. Egyikük ráadásul épp a lakásából jött ki, amikor lecsaptak a rendőrök.

A kábítószer-kereskedő jelenleg is letartóztatásban van, az ellene indult nyomozást a napokban fejezték be. Ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.