Vádemelést javasolnak a rendőrök

2020. 05. 01., p - 08:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei nyomozók két gyanúsítottal szemben folytattak eljárást egy helvéciai férfi halálának ügyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást A. Istvánnal szemben.

A nyomozás adatai szerint a 42 éves helvéciai férfi lakásában 2019. augusztus 5-én szóváltást követően súlyosan bántalmazta egy ismerősét, aki ennek következtében elvesztette eszméletét. A gyanúsított ekkor a sértettet kihúzta az épületből az udvarra, ahol segítségnyújtás nélkül sorsára hagyta. A ház lakói csak másnap hívtak segítséget, de az 50 éves férfi addigra meghalt.

A főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a bántalmazót, aki jelenleg is letartóztatásban van.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a tettlegesség után a gyanúsított élettársa segített az eszméletlen férfit az udvarra vinni. A magatehetetlen áldozatnak több mint egy napon keresztül nem nyújtott segítséget, végül ő értesítette a rendőrséget. A 60 éves nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítják megalapozottan a nyomozók.

Az ügy kapcsán a vizsgálati osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban adták át a főügyészségnek vádemelési javaslattal.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.