Zalai dílerhálózatot számoltak fel

2024. 01. 18., cs - 13:26
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a napokban fejezték be a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 2022 nyarán indult nyomozás eredményeként tavaly februárban egy akciósorozat keretében a zalai és a budapesti rendőrök négy férfit fogtak el. A megalapozott gyanú szerint a három zalai terjesztő rendszeresen vásárolt drogot az esztergomi dílertől, amit ezt követően egymást segítve az ismeretségi körükben értékesítettek tovább Zalában.

A rendőrök a különböző helyszíneken tartott kutatások során a jelentős mennyiségű kábítószer mellett azok előállítására, valamint kereskedelmére utaló eszközöket, digitális mérleget, mobiltelefonokat és pénzt foglaltak le. Az eljárás során a nyomozók feltérképezték és azonosították a dílerek ügyfélkörét is, akik ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta, és az iratokat megküldte a Zala Vármegyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Az apa, a fia és az elfogás

A rendőrök elkapták és őrizetbe vették azt az edelényi férfit és a fiát, akik kábítószernek minősülő kristályt árultak vevőkörüknek, köztük fiatalkorúaknak is.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.