Díjkitűzés – 1 millió forint a nyomravezetőnek

2013. 10. 11., p - 10:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kitűzött nyomravezetői díjat 1 millió forintra emelte.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. 2013. április 22-én Balassagyarmaton a Patvarci út és a Veres Pálné út melletti erdős területen, az úgynevezett Springa-dombon műanyag szatyorba, illetve ruhaneműbe csomagolva halott újszülöttet találtak. Az elsődleges  szakértői megállapítás alapján a fiúgyermek megtalálása előtt 24-48 órával korábban született. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható személyről grafika készült.

 

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetéséről, a szülés körülményeiről, illetve az anya kilétéről információval rendelkezik, tegyen személyes bejelentést a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletén, vagy telefonon hívja a nap 24 órájában elérhető 06-80-810-107-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Nógrád  Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

 

    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.