Díjkitűzés: bruttó 2 millió forint a nyomravezetőnek

2013. 10. 15., k - 16:51
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 2 millió forintra felemelte a korábban kitűzött nyomravezetői díjat.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytatott ismeretlen tettesek ellen, akik 2004. október 19-én, a Kiskunhalas, Berzsenyi utcai lakóházában megöltek egy 68 éves üzletembert. Az elkövetők a házat átkutatták, onnan ékszereket és más értékeket tulajdonítottak el.

 

Az elkövetők személyének megállapítására korábban - 2004. október 28-án - kitűzött nyomravezetői díjat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó

 

2 000 000, azaz kettőmillió forintra

 

felemeli.

 

A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen elkövetőkkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletét a 76/513-300-as számon, vagy az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén. Bejelentés e-mailben a bkmrfk@bacs.police.hu címen tehető.

 

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 2 000 000 forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövetők azonosíthatók, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.