Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

2018. 09. 08., szo - 08:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 3 könnyű sérüléssel járó, valamint 13 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az 51-es számú főúton közlekedett Dávod felől Nagybaracska irányába 2018. szeptember 7-én 23 óra körül egy 31 éves férfi segédmotoros kerékpárral. A helyszíni szemle adatai szerint a 182.900-as méternél – egy enyhén balra ívelő kanyarban – letért az útról és árokba borult. A baleset következtében a motoros az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!