Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

2017. 07. 23., v - 05:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléses és kilenc anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2017. július 22-én 6 órakor az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár térségében. Egy 55 éves férfi személygépkocsival közlekedett Budapest felől Hegyeshalom felé a belső forgalmi sávban. Közlekedése során az autópálya 158-as kilométerszelvényénél - eddig ismeretlen okból – nekiütközött az előtte, közlekedő személygépkocsinak. Az ütközés következtében mindkét jármű a szalagkorlátnak, majd egy betonoszlop alapzatának ütközött. Az autópálya útteste az ütközés következtében erősen szennyeződött, a leszakadó alkatrészeken egy másik személygépkocsi áthajtott és megrongálódott.

A közlekedési balesetben személyi sérülés nem történt.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 10 óra 20 perckor a 84-es számú főúton, Nemeskér térségében. Egy 44 éves férfi közlekedett személygépkocsival Újkér felől Lövő irányába. A főút 93-as kilométerszelvényénél - eddig tisztázatlan okból – áthaladt a menetirány szerinti baloldalra ahol összeütközött a vele szemből érkező személyautóval, amely egy másik járművel is összeütközött. A balesetet okozó személygépkocsi az ütközés után az út mellett lévő vízelvezető árokba hajtott ahol az oldalára borult.

A közlekedési baleset során hat személy sérült.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 23 óra 10 perckor a Sopronban, a Patak utcában. Egy 43 éves férfi személygépkocsival közlekedett a Lackner Kristóf utca felől a Bécsi út irányába. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból – az útpadkára felhajtott majd egy úttest mellett lévő fának ütközött. A baleset következtében a járművezető megsérült.

 A helyszínen végzett ittasság ellenőrzés során a személygépkocsi vezetőjénél alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott ezért a járőrök a kórházban a mintavételre intézkedtek.

 A közúti közlekedési balesetek bekövetkezésének körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.