Balesetet okozott

2018. 06. 19., k - 14:40
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy 28 éves nő ellen.

A nyomozás adatai alapján a kápolnásnyéki lakos 2018. április 10-én délután egy Fiat típusú személygépkocsival közlekedett Gárdony belterületén. A Posta utca és a Gárdonyi Géza utca kereszteződéséhez érve, kanyarodási manővere során nem biztosított elsőbbséget egy Chevrolet típusú gépjárműnek és összeütközött vele. A baleset következtében a Chevrolet vezetője súlyos sérülést szenvedett.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.