Baleseti összesítő

2018. 11. 26., h - 08:02
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak további kettő, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. november 25-én, Körmenden. Egy helyi nő személygépkocsival közlekedett, amikor haladása során a Sport utca és a Rákóczi út kereszteződésében elsodort egy, a járműve elé lépő és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladni szándékozó körmendi fiatalt. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a romló látási viszonyok, a ködfoltok és a ködös útszakaszok komoly veszélyforrásnak számítanak. A gyalogosok számára egy jól megválasztott, feltűnő színű ruha, valamint a különböző fényvisszaverő kiegészítők használata a biztonság záloga is lehet! Ne feledjék, hogy egy kis odafigyeléssel és a közlekedési szabályok betartásával a balesetek megelőzhetők és a cél az, hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.