Baleseti összesítő

2021. 08. 02., h - 09:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt négy napon nyolcan sérültek meg közúti közlekedési baleset során.

Egy 42 éves férfi közlekedett tehergépkocsival 2021. július 29-én 11 óra 30 perc körül Salgótarján belterületén, a Salgó úton, amikor a telephelyről történő kikanyarodása során a tehergépkocsi elejével egy kerékpárost elsodort, aki ennek következtében megsérült.

Ugyanezen a napon 12 óra körül egy mezőgazdasági vontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel sodort el egy 39 éves férfi az Egyházasdengeleg és Héhalom közötti útszakaszon egy kerékpárral közlekedő nőt. A kerékpáros a baleset következtében megsérült.

Kerékpárral ütközött neki egy személygépkocsinak egy 57 éves férfi július 30-án 13 óra körül Kisterenye belterületén, amelynek következtében megsérült.

Egyházasdengeleg felől Héhalom irányába haladt személygépkocsival egy 19 éves férfi 21 óra 45 perckor, amikor az úttest melletti bokros területről egy őz ugrott a jármű elé. A sofőr azért, hogy az ütközést elkerülje a gépkocsi kormányát elrántotta, a járművel az úttestről lesodródott, és egy fát kitörve a füves területen állt meg. A férfi a baleset során megsérült.

Egy 49 éves férfi ütközött neki személygépkocsival július 31-én 21 óra körül Szalmatercs belterületén az út szélén parkoló gépjárműnek, majd a járművel tovább haladt, és az abból kiszálló sofőrt elütötte, aki ennek következtében megsérült. A 49 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést mutatott.

Salgótarján irányából Karancsalja felé közlekedett gépkocsival augusztus 1-jén 5 óra 45 perckor egy 18 éves férfi, amikor a vizes úttesten a járművel megcsúszott, és a szemközti forgalmi sávba áttérve a bal oldali árokba borult. A balesetben két utas sérült meg.

Egy 32 éves nő haladt személygépkocsival Salgótarján belterületén, az Ötvözetgyár úton 23 óra 50 perckor, amikor az úttestről lehaladt, a betonkerítésnek ütközött. A baleset következtében a sofőr megsérült.

A rendőrök az elmúlt négy napon további öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.