Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 11. 17., k - 07:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában az egyenruhások három személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek.

A 8136-os úton, Bőny térségében közlekedett kistehergépkocsijával Bőny felől Győr irányába egy 75 éves győri férfi 2020. november 16-án 17 óra 20 perc körül. Haladása során – ismeretlen okból kifolyólag – járművével nekihajtott az előtte, vele azonos irányba haladó, és forgalmi okból megálló személygépkocsinak, amely az ütközés következtében az út bal oldalán lévő árokba sodródott. A balesetben a személygépkocsi 34 éves sofőrje megsérült, ezért őt a mentők kórházba szállították.

1

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy a balesetek elkerüléséért mi magunk, közlekedők tehetjük a legtöbbet. Fontos, hogy türelmesen, toleránsan és a szabályok betartása mellett közlekedjünk!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.