Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 07. 25., v - 07:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, öt személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 121+282. kilométerszelvényében, Győr térségében, 2021. július 24-én 13 óra 30 perckor. Egy 36 éves szlovák férfi közlekedett gépkocsijával Hegyeshalom felől, Budapest irányába, a belső forgalmi sávban. Haladása során nem tartott kellő követési távolságot, amelynek következtében egy előtte forgalmi okok miatt lassító autónak ütközött, amitől az előbb a bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak csapódott. A balesetet okozó jármű szintén a jobb oldali szalagkorlátnak ütközve állt meg, sofőrje megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

..

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Mint arról korábban beszámoltunk halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Szent István út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében, 2021. július 24-én 4 óra 30 perckor. Egy 19 éves mosonmagyaróvári férfi közlekedett Abda felől, a belváros irányába, a belső sávban. A kereszteződéshez érve – a járműforgalmat irányító fényjelző készülék villogó sárga jelzésénél haladva – későn észlelte a menetiránya szerinti jobb oldalról – a kijelölt gyalogos átkelőhely kerékpáros átvezetésén – a főúton áthajtó kerékpárost és elütötte. Az ütközést követően a jármű az út menti zöldterületre sodródott, ahol kereszttengelye körül megpördülve egy oszlopnak, illetve egy fának csapódott. A járművezető és két utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az autót vezető 19 éves mosonmagyaróvári lakossal szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért tőle további mintavételről gondoskodtak. A kórházi ellátása során végrehajtott vizeletminta gyorsteszt metamfetaminra is pozítív értéket mutatott.

..

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban, a Csengery utcában, 2021. július 24-én 10 óra 45 perckor. Egy 44 éves helybéli férfi az üzemanyagtöltő állomás kivezető útjáról kanyarodott balra a Csengery utcára személygépkocsijával, azonban nem győződött meg arról, hogy az őt elengedő autóbusz kikerülését egy másik jármű már megkezdte. A két autó összeütközött, mindkét sofőr megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték. A rendőrök a járművezetőkkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak ami a 44 éves soproni férfi esetében pozitív értéket mutatott, ezért tőle egészségügyi ellátása során további mintavételről gondoskodtak.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.