Dühében rongált

2021. 05. 11., k - 08:37
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök elfogtak egy 44 éves öttevényi férfit, aki betörte egy győri társasház ajtajának üvegét, illetve összetörte az ingatlan kaputelefonját is.

A rendőrségre 2021. május 10-én az éjjeli órákban érkezett bejelentés arról, hogy egy feltehetően ittas férfi megrongálta az egyik győri társasház ajtaját. A járőrök a bejelentésben szereplő információk alapján, a helyszín közelében igazoltattak egy 44 éves öttevényi lakost, aki elismerte, hogy ő törte be a ház bejárati ajtajának üvegét, sőt a kaputelefon kijelzőjét is megrongálta, mert az ott lakó barátnőjével szeretett volna beszélni, de annak lakótársa vette fel a kaputelefont, akivel összeveszett.

A férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállítását követően a nyomozók garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!