Fejér megyében történt

2020. 05. 23., szo - 07:00
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Dégen közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja, Székesfehérváron kábítószer birtoklása vétség gyanúja és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt történt rendőri intézkedések, előállítások.

Dégen, a Hunyadi utcából, 2020. május 22-én kora délután állítottak elő a rendőrök egy 42 éves helyi lakost, aki nem sokkal korábban egy tégladarabot hajított egy vele szemben közlekedő személygépkocsira, amelynek szélvédője betört. Az esemény során nem sérült meg senki. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben.

Székesfehérváron, a Fő utcán igazoltattak egy 27 éves férfit a járőrök 2020. május 22-én délután, aki az ellenőrzés során zavartan viselkedett, ezért átvizsgálták a ruházatát is. Ennek során a 27 éves székesfehérvári lakos nadrágjának zsebéből kábítószergyanús anyag került elő. A férfit az egyenruhások a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, továbbá a növényi törmeléket lefoglalták, melynek hatóanyag-tartalmát igazságügyi szakértővel vizsgáltatják meg.

Szintén a fenti nap délutánján a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai a megyeszékhelyen, a Kígyó utcában ellenőriztek egy személygépkocsit, és az azzal közlekedő sofőrt. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 20 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és őt korábban a járművezetéstől jogerősen eltiltották. A sárkeresztúri lakost a rendőrségre előállították, és őrizetbe vétele mellett vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben az észt embercsempész

A rendőrök az 5603-as úton ellenőriztek egy magyar rendszámú autót, melyben kilenc illegális migráns és egy embercsempész utazott.