Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 03. 30., k - 06:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg három személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 19 személyt állítottak elő, közülük tíz főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Addig jár a tolvaj a kútra…

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta a tankolásnak, de elkövetett más jogsértéseket is.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.