Hat ittas sofőr az elmúlt 24 órában

2019. 09. 28., szo - 08:58
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány tizenhárom embert állított elő, köztük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

Veszprém belterületén közlekedett kerékpárjával egy 21 éves helyi férfi 2019. szeptember 27-én este. A Jutasi úti kerékpárúton haladt, majd a Széchenyi úti kereszteződéshez érve az úttestre hajtott a kétkerekűvel, ahol összeütközött az ott közlekedő személyautóval. A biciklis megsérült a balesetben. A jármű vezetőjével szemben felmerült az ittasság gyanúja, így a 76 éves alsóörsi sofőrt mintavétel céljából a járőrök előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és ellene büntetőeljárást indítottak. A baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A fenti eseten túl további öt járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Négy sofőrrel szemben büntetőeljárás indult, további egy esetében közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök a mért értéknek megfelelően.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.