Hírek Pest megyéből

2018. 05. 20., v - 09:44
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Pest megyében az elmúlt 24 órában 17 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül 3 könnyű sérüléssel végződött, 14 esetben anyagi kár keletkezett.

Elfogások az elmúlt 24 órában:

A Pest megyei rendőrök 18 személyt fogtak el, közülük 13 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 5 főt az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. Előállítás 15 esetben, biztonsági intézkedés 11 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.