Hírek Veszprém megyéből

2020. 09. 25., p - 08:25
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, köztük két személyt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Négy embert állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök a 832-es számú úton igazoltattak egy autóval közlekedő nagygyimóti férfit 2020. szeptember 24-én, 17 óra 40 perckor. Az intézkedés során az 52 éves sofőrrel szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt további mintavétel céljából a rendőrök előállították. Vezetői engedélyének elvétele mellett ellene büntetőeljárás indult.

A fenti eseten túl további egy személlyel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!