Ittasan balesetezett, majd elhajtott a helyszínről

2018. 05. 17., cs - 15:35
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert kocsijával a gyanú szerint ittasan két parkoló autónak is nekiment Gyulán. A férfi a baleset után elhajtott a helyszínről.

Két parkoló autónak ment neki kocsijával egy férfi 2018. március 2-án, 18 óra 45 perc körül Gyulán, a Budrió lakótelepen. Egy jobbra ívelő kanyarban a jeges úton megcsúszott, majd az útpadkáról visszacsapódott és nekiütközött a két álló kocsinak. A férfi ezután megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetnek ketten is szemtanúi voltak, akik felírták az autó rendszámát, majd utánamentek. Mikor a férfi megállt, kérték tőle, hogy a nevét, illetve a telefonszámát írja le egy papírra és hagyja a sérült autók szélvédőjén. Ekkor M. László egy kitalált nevet és telefonszámot adott meg, majd hazament. Az egyik összetört kocsi tulajdonosa, miután a cetlire írt telefonszámon nem érte el a baleset okozóját, értesítette a rendőrséget.  A rendőrök a felírt rendszám alapján, rövid időn belül megtalálták a férfit, akinél a szonda ittasságot jelzett.

A rendőrség a 48 éves M. Lászlót járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével gyanúsítja és vádemelést javasol ellene. A Gyulai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a baleset után elrendelt nyomozást 2018. május 15-én lezárta és a büntetőeljárás iratait továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

 

Eltűnt Balogh Dániel Dominik

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves fiú megtalálása érdekében.

 

Az új úton is 90 a megengedett!

A közelmúltban átadott, Tolnát és Bács-Kiskun vármegyét összekötő Tomori Pál híd közelében visszatérően ellenőrizzük a közlekedők sebességét.

 

Álmából riadt fel a rablóra

A rendőrök másfél órán belül elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki betört egy komlói lakásba, majd az ott lévő sértettet is bántalmazta.

 

Kapós volt a csali

Az idei évben is Magyarország egyik legnépszerűbb halastaván, a Maconkai-víztározón rendezte meg nagy érdeklődésre számot tartó horgászversenyét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.