Lezárt akta: készpénzt lopott, a rendőrök elkapták

2020. 05. 26., k - 11:07
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki készpénzt vitt el egy ingatlanból Makón.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2019. augusztus 8-án hajnalban, a kerítésen átmászva jutott be a családi házba. A helyiségeket átkutatta, ennek során több ezer forintot vett ki a sértett pénztárcájából. Ezután az udvarról hangfalat, akkumulátort, létrát és vascsöveket szedett össze. Cselekménye közben felébredt az idős tulajdonos és megzavarta a férfit, aki elmenekült.

Az egyenruhások rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Gyanúsítotti kihallgatásán a 25 éves férfi részletes beismerő vallomást tett, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a Szegedi Járásbíróság 2019. augusztus 10-én elrendelte letartóztatását.

A Makói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!