Lezárt ügy: garázdaság miatt felelhet

2020. 12. 02., sze - 09:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. augusztus 29-én 3 óra 40 perc körül Debrecenben, egy belvárosi szórakozóhely előtt szóváltásba került egy férfival, akit ezt követően megütött és megrúgott. A 38 éves helyi lakost az egyenruhások a helyszínen elfogták.  Viselkedése alkalmas volt arra, hogy az másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ezért ellene garázdaság vétség miatt indult büntetőeljárás.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás ügyiratait vádemelési javaslattal megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.