Országos összesítő

2018. 10. 12., p - 04:56
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

2018. október 11-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 52 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 12 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 176 személyt fogott el, közülük 66 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 236 személyt állítottak elő, köztük 141 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 89 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 13 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.