Rendőrkézen a terjesztő

2021. 10. 07., cs - 16:58
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki új pszichoaktív anyagot értékesített a nyílt utcán.

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 41 éves helyi nővel szemben.

A nyomozók 2021. október 6-án a kora délutáni órákban kaptak jelzést, hogy egy nő a Miskolc, Újgyőri főtéren „kábítószernek tűnő” anyagokat adott át több személynek, amelyeket a táskájából vett elő.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és - a személyleírás alapján – annak közelében elfogták B. Annát.

Az asszony táskájában 65 darab, alufóliába csomagolt kis tasakot találtak, amelyekben zöld növényi törmelékek voltak.

Kihallgatása során a gyanúsított elmondta, hogy előállítása előtt a nála lévő „biofüvet” az arra járó embereknek kínálgatta megvételre, amelyekből három pakettet el is adott.

A rendőrök az elkövetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.