Zala megyében történt

2021. 12. 03., p - 07:03
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 41 éves zalaegerszegi férfi közlekedett személyautóval 2021. december 2-án 7 óra 15 perckor Zalaegerszegen a Sugár utcában, a Posta utca felől a 7401-es út irányába. Amikor az Aranyos laphoz ért, egy balra ívelő útkanyarulatban a járműve bal oldali visszapillantó tükrével összeütközött a szemből érkező 43 éves helyi férfi által vezetett jármű visszapillantó tükrével. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.   

Egy 55 éves holládi férfi utasával egy BMW típusú személyautóval közlekedett 2021. december 2-án 16 óra 10 perckor a 71-es számú főúton Keszthely felől a 76-os számú főút irányába. Amikor a 114 –es kilométerszelvényéhez ért, az előzni tilos jelzőtábla utasítása ellenére egy 44 éves kaposvári férfi által vezetett Opel személygépkocsi előzésébe kezdett, úgy hogy igénybe vette a szemközti forgalmi sávot, ahol egy 55 éves nagytarcsai férfi közlekedett utasával, valamint mögötte egy 24 éves kölesdi férfi Audi típúsú autójával.  

Az előzési manőver során először a szemközti sávban haladó BMW típusú járműnek, majd az előtte haladó Opel személygépkocsinak ütközött, és végül a jobb oldali vízelvezető árokba érte el nyugalmi helyzetét. Az összeütközött BWK-k között közben az Audi sofőrje próbálta ellenkormányozni járművét, azonban az okozó BMW utasa az Audi futóműve alá szorult.A BMW típusú járművekben utazók megsérültek.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.