Zala megyei összesítő

2021. 10. 21., cs - 06:16
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 48 éves zalaegerszegi férfi közlekedett egy személygépjárművel 2021. október 20-án 12 óra 40 perckor Zalaegerszegen, az Olajos átkötő úton. A 74-es számú főút kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a jobbról érkező 63 éves nagyatádi férfi által vezetett motorkerékpárnak, és összeütköztek. A balesetben a motoros megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.  

Egy 44 éves Lentiben élő férfi közlekedett gépjárművével 2021. október 20-án 20 óra 45 perckor Csömödéren a Fő úton, amikor a Vasút út után jobbra kanyarodása közben felhajtott a járdára, majd ott tovább közlekedve egy fa villanyoszlopnak ütközött, és beszorult. A balesetben személyi sérülés nem történt.  

A szolgálatban lévő állomány kilenc személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök hat főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megállítva

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 32 éves magyar sofőr ellen, aki négy külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.