Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.
A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. április 5-én Zala megyében.