Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Zalaegerszegen, a Zrínyi utcán közlekedett egy helyi férfi kerékpárral 2018. április 6-án 14 óra 45 perc körül, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó fellökte. A balesetben a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt személyt állítottak elő, kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.
Az alkoholszonda egy esetben mutatott pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.