Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök egy személyt állítottak elő, biztonsági intézkedést pedig egy esetben foganatosítottak.
A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. április 7-én Zala megyében.