Nem ülhettek volna volán mögé
Szarvason és Szeghalmon eltiltott járművezetőkkel szemben, Sarkadon pedig jármű önkényes elvétele bűntett miatt intézkedtek a rendőrök.
Szarvason és Szeghalmon eltiltott járművezetőkkel szemben, Sarkadon pedig jármű önkényes elvétele bűntett miatt intézkedtek a rendőrök.
Orosházán zaklatás miatt, a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségen pedig elfogatóparancs alapján történt rendőri intézkedés.
Rövid időn belül egy autót és egy motorkerékpárt is ellopott két fiatal Békésen. Nem volt nehéz dolguk, mert mindkét járművet úgy parkolták le, hogy bennük hagyták az indítókulcsot. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Békéscsabán őrizetbe került egy férfi, Eleken kerékpártolvaj bukott le, Békésen rollerekre szemet vető fiatalokat ért tetten egy férfi, Battonya külterületén pedig balesetet szenvedett egy nő, aki a gyanú szerint ittasan vezetett.
Ittas járművezetés gyanúja, rongálás és garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök.
Összeütközött egy teherautó és egy személyvonat Mezőhegyes külterületén. A sofőr elmondása szerint nem látta jól, hogy milyen jelzést mutat a fényjelző berendezés, mégsem lassított. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Rablás sértettjének adta ki magát egy férfi a családja előtt, mert nem merte bevallani, hogy elköltötte a rábízott pénzt. A rendőrök hamar tisztázták a történteket, a férfi pedig elismerte, hogy nem mondott igazat. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A gyanú szerint nagy mennyiségű szemetet, közte veszélyes hulladékot rakott le egy férfi Sarkadon, egy üres portán. A rendőrség a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított eljárást ellene, a nyomozás pedig a napokban fejeződött be.
Öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén Békés vármegyében.
Békéscsabán és Lőkösházán is garázdaság miatt kellett intézkedniük a rendőröknek.
Nagy nyereség reményében se adjuk ki ismeretleneknek a személyes és a banki adatainkat, ne telepítsünk távoli elérést biztosító programokat az eszközeinkre!
Hivatalos eljárást színlelve jutott be idős ismerőséhez az a 29 éves férfi, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.
A rendőrök a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték az 1-es villamos teljes vonalhosszát.
Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán. A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, miért indul ellenük is eljárás, hiszen ők nem csináltak semmit. Hát éppen ez a baj!
A megváltozott forgalmi rend szabályainak betartását ellenőrizték a fővárosi rendőrök a IX. kerületben.
A győri rendőrök befejezték a nyomozást azzal a fiatallal szemben, aki jogosulatlanul vásárolgatott egy sértett bankkártyájával.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Véget ért rendőri intézkedés a délután Tamásiban történt baleset helyszínén.
A helyszínelés továbbra is zajlik az M1-es autópálya 72. kilométerénél, a sztráda Győr felé vezető oldalán.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalemberek azonosításához.