Átment a piroson

2020. 02. 10., h - 13:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a 64 éves nő Ford típusú személygépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Hétvezér utcában 2019. augusztus 5-én 11 óra körül. A sofőr, amikor a Diószegi úthoz ért, a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe és nekiütközött egy másik járműnek. A közlekedési balesetben a Ford utasa súlyos, míg a másik gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.