Balra kanyarodásból balesetek

2019. 03. 21., cs - 13:56
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség Békés megyében. A balesetekben hárman sérültek meg, két járművezető súlyosan, egy utas pedig könnyeben.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. június 18-án 16 óra 30 perc körül, Tótkomlós és Kaszaper között. Egy balra kanyarodó mezőgazdasági vontató és az azt előző személygépkocsi ütközött össze. A nyomozás adatai szerint a baleset okozásával a vontató vezetője gyanúsítható, mert a kanyarodás megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy a járművének előzését megkezdték-e. Az ütközésben az autó vezetője súlyosan, míg utasa könnyebben megsérült. Szintén súlyosan megsérült az a segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi, akinek egy balra kanyarodó személyautó vezetője nem adott elsőbbséget 2019. november 9-én 18 óra 15 perc körül a 47-es számú főúton, Békéscsaba külterületén. Az autó a régi Csorvási útról kanyarodott fel a főútra, ahol a motoros Telekgerendás felől Békéscsaba irányába haladt. A motoroson volt láthatósági mellény és a motor világítása is működött, ennek ellenére a személygépkocsi vezetője nem vette őt észre.

Az előbbi ügyben a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, az utóbbi esetben a Békéscsabai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és mindkét ügy iratait 2019. március 19-én átadták az ügyészségnek.

Kapcsolódó tartalom:

Irányjelzés, elsőbbségadás, előzés (A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság kisfilmje)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hajnali garázdaság

A veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták a bevásárlókocsival dobálózó 25 éves helyi lakost.

 

Falfirkák városszerte

A szekszárdi rendőrök három személyt gyanúsítanak azzal, hogy a város különböző pontjain legalább 51 graffitit készítettek.

 

Lóháton is vigyáznak a biztonságra

A Balatonkenesei Rendőrőrs lovas körzeti megbízottja és egy gyulafirátóti lovas polgárőr együtt teljesített szolgálatot Balatonfüreden.

 

Buszsofőrt ütött meg

Az erzsébetvárosi járőrök hét perc alatt, a helyszínen elfogták azt az ukrán férfit, aki bántalmazott egy buszvezetőt, mert nem engedte felszállni a járatra.

 

Az ülések alá bújt

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.