Befejezett nyomozás

2020. 01. 15., sze - 09:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a Salgótarjánban történt halálos közúti közlekedési baleset nyomozását a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály balassagyarmati alosztálya halálos közúti közlekedési baleset vétség elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 45 éves salgótarjáni férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2019. szeptember 30-án a délutáni órákban az egyik salgótarjáni ingatlan udvarán beindította személygépkocsiját, majd abból kiszállt. A járó motorral hátrahagyott, nem megfelelően rögzített jármű azonban a lejtős udvaron gurulni kezdett és elsodort egy gyalogost, majd a Karancs útra gurulva nekiütközött egy arra közlekedő gépjármű pótkocsijának. A személygépkocsi végül az úttest túloldalán egy kerítésnek ütközve állt meg. A gyalogos a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.